Hamis... és igaz is egyben. Önmagukban még nem démonok, de a tragikus körülmények összjátéka feltartóztathatatlanul sodorja őket a szörnyűséges tettek felé. A megteremtett vámpír kezdetben még úgy cselekszik és gondolkodik, mint halandó korában. Nem válik belőle azonnal gonosz, szadista szörnyeteg. Hamar felfedezi azonban a mindent elsöprő éhséget, a vér utáni vágyakozást, és rájön, hogy csak úgy maradhat életben, ha korábbi fajtársain élősködik. Gondolkodása is komolyan megváltozik - olyan személyiségjegyet vesz fel, amelyek nem egy közösségben élő mindenevőhöz, hanem egy magányos ragadozóhoz illenek inkább. A körülmények vagy a szükség rákényszerítik a gyilkolásra az először vonakodó élőholtat - aztán az évek múltával egyre könyebb lesz az ölés. Miután ráébredt, hogy ő maga is megbízhatatlan és hitszegő, nem bízik másokban sem. Amikor megérzi, hogy ő más, elbástyázza magát a halandók világától. Létezése lételemévé a titoktartás és mások irányítása válik, ezért kiforgatja az első parancsolat előírásait. Az évszázadok elmúltával, amikor már rengeteget ölt, látta megöregedni és meghalni szeretteit, mindez csak egyre rosszabbá és torzabbá válik. A sajátjáéhoz képest értéktelen és olcsó emberi élet egyre kevesebbet számít, míg a körülötte tolongó nyájat nem tekintitöbbnek egy zavaró borárrajnál. A világ valaha is ismert legszörnyűségesebb teremtményei között bizony ott vannak az örge, kimerült, érzéketlen, paranoiás - röviden: szörnyeteg - vámpírok. Talán nem démonok a szó hétköznapi jelentése szerint - de ezen a ponton már ki képes megkülömböztetni őket?